Aktualitások, események
Rendezvények, információk, közlemények
Az iskolánk új vezetősége
Szeretnénk bemutatni iskolánk új vezetőségét, akik ebben a felállásban fogják vezetni az iskolát: PaedDr. Kováč Klaudia (iskola igazgatónője) , Mgr. Szabó Križan Andrea (alsó tagozat helyettese) és Mgr. Tóth Ivett (felső tagozat helyettese). Új erővel és új ötletekkel tele fogják irányítani a tevékenységeket, buzdítani diákot és tanárt egyaránt, amihez sok sikert kívánunk nekik. Egyúttal sikerekben …
eTwinning
Iskolánk első eTwinning projektje, amely a 7.C osztály 4 diákjának részvételével zajlott, most ért véget. A ,,V@lues4all”, avagy a ,,Nemek közötti egyenlőség” elnevezésű projekt 12 európai partneriskolával együttműködve jött létre. A projekt célja az volt, hogy felhívja a diákok figyelmét a nemek közötti egyenlőségre és arra a jelentős szerepre, amelyet a nők társadalmainkban játszanak. A …
Boldogságóra Boldog Iskola
Ez a hónap nem csak a tanév, hanem a Boldogságóra program utolsó hónapja is egyben. Júniusban azt néztük meg, hogy az eddigi kilenc hónap témáit a gyerekek hogyan tudták/tudják alkalmazni mindennapi életükben. Beszélgettünk arról, hogy melyik boldogságfokozó technikát gyakorolják szívesen, mi volt a kedvenc témájuk, végiggondoltuk a tanév történéseit. Minden hónapban olyan témát jártunk körül, …
Testmozgás – Boldog Iskola
,,Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.” (Albert Einstein) Májusban az egészséges életmóddal, testmozgással, a sportolás fontosságával foglalkoztunk. Beszélgettünk a tanulókkal arról, hogy a testmozgás nemcsak az egészség egyik kulcsfontosságú záloga, hanem a hangulatunkra, boldogságszintünkre is hatással van. A testedzés és sport jótékony hatásai: oldja a szorongást, …
NYERTES LOGÓ
Iskolánk képviseletére az Önök és diákok közreműködésével választottunk egy új motívumot. A nyertes logóval rengeteg nagyszerű termék várja Önöket a következő e-shopban: https://www.kraloveskoly.cz/eotvos/ A rendelés 5.24-én indul, azonban csak június 7-ig van rá lehetőség! (Előfordulhat, hogy az e-shopban az árak CZK-ban jelennek meg. Az e-shop felső sávjában átállítható hazai árfolyamra – EUR.)
A megbocsátás gyakorlása – Boldog Iskola
Áprilisban a megbocsátás volt a témánk. Ez egy nehéz téma úgy a felnőtteknek, mint a gyerekeknek. A hónap nagy feladata az volt, hogy a diákok megértsék: a megbocsátással elsősorban maguknak tesznek jót. Aki megbocsátott: az lemond a haragról, leteszi a sérelmet, leteszi a bosszúvágyat. Akinek megbocsátanak: nő az önbizalma, hinni kezd abban, hogy jobb emberré …
Beiratkozás
Időpontot a beiratkozásra a következő telefonszámon kérhetnek: 0902 710 107 Nagy örömmel várjuk a találkozást!
Az Eötvös Utcai Alapiskola weboldala új köntösben
Az Eötvös Utcai Alapiskola weboldala megújult-megújul. Egyelőre még nem végleges állapotban elindítottuk új weboldalunkat, hogy a tisztelt szülők, érdeklődők, diákok és iskolabarátok egy modern és átláthatóbb felületen követhessék iskolánk történéseit. Folyamatosan fejlesztjük a weboldalt, a következő hetekben rengeteg új tartalommal és funkcióval bővül.
Apró örömök élvezete – Boldog Iskola
,,Vedd észre és élvezd az élet apró örömeit, mert ezek az egyszerű dolgok azonnal szebbé varázsolják még a szürke hétköznapokat is!,, Ebben a hónapban a gyerekek figyelmét arra irányítottuk, hogy vegyék észre a mindennapokban az öt érzékszerv által nyújtott kellemes érzeteket, az apró kis örömforrásokat. A boldogság egyik legfontosabb összetevője az a képesség, hogy élvezni …
A BOLDOGSÁG VILÁGNAPJA – Boldog Iskola
,, A boldogság egyetlen pillanat, egy érintés, egy szó, egy mosoly, egy szempillantás. A boldogságot nem megtalálni kell, hanem felismerni, hogy képesek vagyunk boldogok lenni, bármilyen nehézségek közt is vezet az utunk. Meg kell találni minden nap egy apró pillanatot, ami a miénk, s azé, akivel megosztjuk.,, /Robert Lawson/
Meseíró pályázat – Boldog Iskola
A „Jobb Veled a Világ Alapítvány“ meseíró pályázatot hirdetett Boldogító Erősségeink címmel. A Boldogságóra keretén belül márciusban a 3. B osztály tanulói is bekapcsolódtak a meseíró pályázatba. A gyerekek a fogalmazásórán alaposan átbeszélték a mese formai és tartalmi összetevőit, majd a saját fantáziájuk és képzelőerejük segítségével csodás meséket írtak. A szakmai zsűri négy korosztályos kategóriában osztott ki egy-egy díjat, és volt egy közönségdíjas is. …
Megküzdés – Boldog Iskola
Februárban a megküzdéssel, a kihívásokkal, problémákkal, konfliktusokkal, kudarcokkal való szembenézéssel foglalkoztunk. Beszélgettünk a stressz, feszültség, indulat tudatosításáról és lehetséges kezeléséről is. A gyerekekkel közösen összegyűjtöttük a problémaközpontú és érzelemközpontú megküzdési stratégiákat. Tudatosítottuk, hogy nehézség, fájdalom, kudarc nélkül nem élhetünk, de mindig van lehetőség, hogy mindezzel szembenézünk és sikeresen megküzdjünk velük.
Hónap csoportjai – Boldog Iskola
Iskolánk a 2022/2023-as iskolaévben csatlakozott a Boldog Iskola programhoz. Szeptember óta 1500 intézmény közel 7500 boldogságóra-csoportjából másodszor sikerült elnyernünk a ,,hónap csoportja,, oklevelet alsósok kategóriában Szeptemberben a Micimackók-2.A, februárban pedig a Csódapókok-4.BC csoport aratott sikert! Büszkék vagyunk tanulóinkra!
Célok kitűzése és elérése – Boldog Iskola
Januárban a reális célok kitűzésével, a célok melletti elköteleződéssel foglalkoztunk. Beszélgettünk arról mennyire fontos, hogy tudjuk mit akarunk elérni és milyen módszerek segítenek nekünk ebben. Életünk egyik legnagyobb mozgatórugója, ha vannak céljaink. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy nem hull az ölünkbe minden amire vágyunk, a céljainkért, álmainkért tenni kell. Januárban mi is terveztünk, megfogalmaztuk a gyerekekkel …