Az idei tanévben egy viszontagságokkal és nehézségekkel teli felkészülési időszak után nagy örömünkre szolgált, hogy sikerült eljutnunk a Bábosok és Színjátszók országos versenyére, a 48. Duna Menti Tavaszra.
A gyerekek lelkesedése hajtott minket, hogy a tavalyi évad komoly mondanivalóval rendelkező előadása után egy összeszedett, kedves, vidám hangulatú darabot mutassunk be a közönségnek. A felkészülés során Kecskés Marika bábszínész sok hasznos szakmai tanáccsal látta el a csapatot, amiért nagyon hálásak vagyunk neki. Így született meg a magyar népmesék és a Grimm testvérek történetének feldolgozása során “A széttáncolt cipellők” című bábjátékunk, melyhez a zenei támogatást Polák Lýdia tanító néninek köszönhetjük.
A csoport előadása bronzsávos minősítést kapott, de a szakmai zsűri tanácsait megfogadva apró módosításokkal a csoport még inkább élvezhetővé és magával ragadóvá teszi az előadását, melyet legközelebb június 7-én, Eperjesen, a Barangoló bábfesztiválon, majd rögtön másnap, június 8-án, az iskolai gyereknapon mutat majd be. Mindenkit nagy szeretettel várunk!
Izsák Katalin és Tóth Tibor