Iskolánkon diákjainknak lehetőségük van olyan területeken is elmélyülni, mint a fenntarthatóság, természetvédelem és ökológia, valamint rendkívül fontosnak tartjuk a diákok empátiára való nevelését is.
Az idei tanévben megrendezett 3 napos Állatok Világnapja elnevezésű programjaink hatalmas sikert arattak tanulóink körében. A diákok széleskörű oktatási programokban vettek részt, amelyek a tudománytól a művészetig terjedtek. Ez a lehetőség gazdagította a tanulási tapasztalatokat és szélesítette a diákok látókörét. Edukációs programjaink közé tartozott MVDr. Čepregiová Linda állatorvos előadása a felső tagozatosok számra és Oli Gorbunovová kutyakozmetikus bemutatója az alacsonyabb évfolyamok számára. Gyermekeink mindkét előadáson csodálatos kutyusok jótékony társaságát és barátságát élvezhették. Ezen kívül tanulóink tematikus órák keretein belül bővíthették zoológiával kapcsolatos ismereteiket, alsó tagozatos kisdiákjaink pedig az állatvilágról készült rajzaikkal díszíthették az iskola falát.
Örömmel jelenthetjük ki, hogy a közösség támogatása, a diákok elkötelezettsége és Hugó bátorítása révén a program során az adományok összértéke szinte megháromszorozta a tavalyit, így rekordmennyiségű tárgyi és pénzbeli adomány gyűlt össze. A pénzbeli adomány teljes összegét minőségi eledelek vásárlására fordítottuk. Kilencedikes fiaink több száz kiló kutyatáp elhelyezésében segítettek, a gadóci menhelyre érve pedig már volt diákjaink várták, hogy a kirakodásban segíthessenek – hisz aki Eötvösös, az örökre az marad!
Kedves Szülők,
szívből köszönjük a rengeteg segítséget, felajánlást és adományt. A menhelyi állatok és az ott dolgozók örömét látni leírhatatlan érzés volt. Köszönjük, hogy segítettek azokon, akik saját magukon nem tudnak. Hálásak vagyunk, hisz Önök nélkül ez nem sikerült volna!
Kedves diákok és volt diákok,
köszönet illet titeket állhatatos munkátokért és a fáradhatatlan segítségért, mozgatórugói vagytok a gépezetnek. A remény az arcotokon, a csillogás a szemetekben és a lelkesedésetek az, amiért azt mondhatjuk, megérte a munkát! Jövőre ugyanitt, ugyanekkor ismét belevetjük magunkat a jótékonykodásba!
Az Eötvös Suli nemcsak egy hely a tanulásra, hanem egy közösség, amelyre büszkék vagyunk és amelyet mindannyian örömmel hívunk második otthonunknak.