A „Jobb Veled a Világ Alapítvány“ meseíró pályázatot hirdetett Boldogító Erősségeink címmel. A Boldogságóra keretén belül márciusban a 3. B osztály tanulói is bekapcsolódtak a meseíró pályázatba. A gyerekek a fogalmazásórán alaposan átbeszélték a mese formai és tartalmi összetevőit, majd a saját fantáziájuk és képzelőerejük segítségével csodás meséket írtak.
A szakmai zsűri négy korosztályos kategóriában osztott ki egy-egy díjat, és volt egy közönségdíjas is. A számos beérkezett pályamunka közül a zsűri Markovics Ákos „A szabadnapos kakukk“ című meséjét találta a legkiemelkedőbbnek, ezzel az alapiskolák alsós korosztályában ő lett a győztes. Ákos elismerő oklevélben részesült, valamint tárgyi ajándékot is kapott, mégpedig a „Boldogító Erősségek“ kártyát és a „Szupererő“ társasjátékot.
A 3. B osztály másik kreatív meseírója Fekete Viktor, aki két ötletes mesét írt „A gőgös papagáj“ és „Csoki iskolai kalandjai“ címmel, szintén elismerő oklevélben részesült.
Gratulálunk az ügyes meseíróknak és további sikeres írói kalandokat kívánunk!