Különdíj a 20. Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyen   

     Az Erdélyi Irodalmi Csillagok Egyesület az Erdélyi Helikon íróira emlékezve rendhagyó módon, "online" rendezte meg a Trianon-centenárium jegyében a 20. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyt, melyre 2. alkalommal kapott meghívást a komáromi Eötvös utcai Alapiskola tanulója, Maczkó Fanni.
     Az összmagyar jellegű verseny szervezői ez alkalommal az alapiskolások számára Nyírő József: Jézusfaragó ember című kötetét jelölték meg 1-1 részlet felolvasására. A web kamerák segítségével készített felvételeket október 31-ig kellett a diákoknak eljuttatniuk a szervezőknek. A beküldött felolvasásokat tartalmazó felvételeket Nahimi Péter zsűrielnök irányításával működő öttagú bizottság november közepéig értékelte. A Szép magyar beszéd elnevezésű versenyhez hasonlóan a bizottság itt is a jól érthető, szöveghű előadásmódot valamint a nem túlzott, de odaillő verbális és nonverbális előadásmódot értékelte. Az online történő prózafelolvasó versenyen összesen 43-an vettek részt. A bírálóbizottság döntése alapján Maczkó Fanni a zsűri különdíját érdemelte ki, melyhez gratulálunk, további szép sikereket kívánunk!
                                                                                                                    Kovács Tünde