Élmények a természetiskolában

Június 6-án, egy verőfényes napon útra kelt a két negyedik osztály Kokavára. A vidám sereg már hónapok óta várta ezt a napot. Első állomásunk a füleki vár volt, megnéztük a kazamatákat is, ahol sok érdekes dolgot láttunk. Gyorsan telt az idő, észre sem vettük és már késő délután volt, amikor megérkeztünk úticélunkhoz, Kokavára. Már vártak bennünket. Elfoglaltuk a szobáinkat és várt bennünket a finom, ízletes, kétfogásos vacsora. Vacsora után ismerkedtünk a tájjal és a lovakkal: Lajos, Vazul, Szélvész, Bátor, Csiki, persze Szellő a kis póniló volt a legaranyosabb.
Másnap délelőtt Rimaszombatból érkezett hozzánk Balázs bá, a helyi cserkészcsapat őrsvezetője. Élmény volt vele a játék, a versenyek, a tábortűz és az ének. Persze sok érdekes és tanulságos dolgot mesélt a cserkészetről.
A délután lovaglással telt. Elsőként megismerkedtünk és megszeretettük magunkat a lovakkal. Csendben, szeretettel közelítettünk feléjük, a nevükön szólítottuk őket. Majdnem mindenki lovagolt.
A fák között ügyességi pályákon versenyezhettek, el is nevezték a gyerekek Kalandparknak.
Szerdán egész napos kiránduláson vettünk részt. Voltunk a domicai cseppkőbarlangban, és Betléren végig jártuk az Andrássy család csodálatos vadászkastélyát.
Csütörtökön a helyi kézművesek vezettek be minket a lassan elfeledett mesterségekbe. Szövőszéken szőnyeget szőttönk, karkötőket készítettünk és nagy sikere volt a kötélsodró bácsi kötélsodró eszközének, ami segítségével mindenki elkészíthette saját ugrálókötelét.
Az íjászkodás Zsolti bával is nagy élmény volt, sokan szerették meg ezt a sportot. Fociztunk, túráztunk, megfigyeltük a természet szépségét, terméseket gyűjtöttünk, amiből csodálatos mozaik munkák születtek. A szabadtéri színpadon különleges darabok, táncok, jelenetek születtek, amit az utolsó este előadtak nagy sikerrel.
A romaszombati fizikatanárnő, Ördöngős professzor kísérletei szinte elvarázsolták a gyerekeket. Észrevétlenül vezetett be minket a fizika összes témakörébe: hőtan, villamosság, mechanika, mágnesesség fénytan, hangtan, stb. Hol zenéltünk, hol összenyomott minket vagy éppen felgyújtotta a kezünket. Nagyon látványos, tanulságos és érdekes élmény volt.
Este előadásban volt részünk, el kell mondani, hogy rendkívül színvonalas volt. Mi tanárok is meglepődtünk, hogy mit hoztak össze az ügyes táncosok, humoristák, akrobaták és színészek.
A záróakkord a tábortűz melletti sütögetés és éneklés volt.
Másnap érzékeny búcsút vettünk a tájtól, a lovaktól és kedves vendéglátóinktól.
Persze nincs még vége, a visszaút is tartogatott egy szép kirándulást Szentantalra, Koháry gróf kastélyába és a hozzá tartozó angolparba.
Gazdag élményekkel tértünk haza. Lenne még miről beszámolni, de beszéljenek helyettem inkább a gyerekek.
Takács Viktória
Nekem a lovaglás és az akadálypálya tetszett legjobban. Életemben nem nevettem ennyit! A denevérek és a várak is tetszettek. No meg, mikor a zuhogó esőben hazafutottunk. Nagy kaland volt!
Beke Dávid
Nekem nagyon tetszett az íjászkodás. A legeslegjobb a fizika kísérletek voltak Ördöngős professzorral, amikor felgyújtotta a kezemet. Persze nem fájt, a kezemben tartottam a tüzet. Rengeteg érdekes fizika kísérlettel és dologgal ismerkedtünk meg.

Radvanszký László Andor
Nekem a legjobban a tábortűz tetszett, mert én raktam meg a tüzet és mindenkinek segítettem sütni. Élmény volt a Koháry kastély csodálatos parkjában legurulni a dombról.

Simon Alexandra
Nekem a domicai cseppkőbarlang tetszett a legjobban és a betléri kastélyban az a nagy elefántfej. Érdekes volt a fizika kísérletekben, amikor a spektroszkóppal megnézhettük a fény színeit vagy amikor a felhangolt rudakkal zenéltünk. A nyomáskísérletek is tanulságosak voltak. Egyszóval minden, az egész fizika nagyon jó volt. Lehet, hogy fizikus leszek!

Szikonya Emma Zsófia
Nagyon tetszettek a túrák és a lovak. Jó volt a tábortűz mellett, amikor zenét hallgattunk, vagy amikor szőnyeget szőttünk. Imádtam a tájat és az ottani levegőt!

Béber Tamara
Nagyon jó volt a természetiskolában, mert sok új barátot szereztem a másik osztályból és nagyon sok szép dolgot láttunk.

Žákovič Alex
A kedvencem az íjászat volt, mert szinte mindig beletaláltam a szalmabála közepébe. A cserkészjátékok nagyon jók voltak. A cserkész bácsi sok érdekeset mesélt a természetről és a cserkészetről. Annyira tetszett, hogy én is cserkész szeretnék lenni!

Remeňová Emília
Nagyon szép és érdekes volt a cseppkőbarlang. A sok túra kicsit fárasztó volt, de nagyon tetszett. Sok érdekeset láttunk és sokat tanultunk. Tábortüzet raktunk és énekeltünk. Fontunk karkötőt és cserkészkedtünk. Ez volt életem legjobb kirándulása!

Pfeiferlik Jázmin
Nekem legjobban az akadálypálya tetszett az erdőben, mert időre mérték a teljesítményt. Először második, aztán első lettem. A cserkészet is nagyon jó volt.

Kaposvári Alexa Lia
Nekem minden nagyon tetszett. Voltunk Domica-cseppkőbarlangban, a füleki várban, a Betléri-kastélyban, és a szentantali Koháry kastélyban. Az egyik nap jött egy cserkész bácsi, nagyon kedves volt, a neve Balázs bá. Nagyon sokat játszottunk. Volt ügyességi pálya a fák között, lovaglás, karkötő és ugrálókötél készítés, focizás, íjászkodás. És a szabadtéri színpadon készültünk az előadásunkra. Én Vikivel táncoltam. Nekem a legjobban a Domica-cseppkőbarlang és a lovaglás tetszett.

Berek Viktória
Nekem legjobban az ügyességi játékok tetszettek a kalandparkban, de nagyon jók voltak a bemutatók, amiket mi készítettünk és mutattunk be.

Szuri Zoltán
A természetiskolában a legjobban a cseppkőbarlang tetszett. Az íjászkodás is nagyon jó volt, ahol Zsolti bá szerint én voltam Robin Hood. A focizás is nagyon tetszett.

Vida Anabela
A cseppkőbarlangban az tetszett a legjobban, hogy mészkövek formázták az égboltot és a Holdat is. A betléri kastélyban a szobák tetszettek. Az is tetszett, amikor a tábortűznél sütögettünk, meg amikor előadtuk a műsorunkat, amit magunk tanultunk be. Persze a fizika kísérletek is nagyon jók voltak és érdekesek.

Forró József
Nekem az íjászkodás tetszett a legjobban, és amikor a domicai barlangban voltunk.

Kurcsík Máté
Nekem a legjobban a tábortűz és a domicai cseppkőbarlang tetszett.

Motajcsek Fanni
Nekem az tetszett a természetiskolában, hogy sokat lehettem a szabad levegőn és minden nap sok program volt. Legjobban a karkötőkészítés és persze a kirándulások tetszettek.

Mészáros Abigél
Legjobban a Domica tetszett, mert nagyon szép cseppkövek voltak. Az íjászkodás is nagyon jó volt Zsolti bával és persze Balász, a cserkész bá is sok érdekes dologra tanított meg bennünket.

Fodor Richárd Balázs
Nekem minden tetszett, de legjobban a lovaglás és a foci.

Berecz Hanna
Nekem a legjobban a lovaglás és a betléri kastély tetszett. A domicai cseppkőbarlang is nagyon szép volt.

Jurčinová Hana
Nekem az ügyessági pálya és kézműves foglalkozások tetszettek a legjobban. Bár egyik nap sem unatkoztunk.

Susik Kata
Nekem legjobban a tábortűz és az íjászat tetszett. A tábortűz mellett énekeltünk és sütögettünk.

Rónai Emma Sára
Nekem az volt a legjobb, amikor a kézművesekkel karkötőt készítettünk, szőnyeget szőttünk szövőszéken és ugrálókötelet sodortunk a kötélsodró bácsival. Érdekes volt, amikor tobozokból és más termésekből kreatív munkát készítettünk. A képeket mi pontoztuk, mi értékeltük ki. Nagyon sok szép alkotás született.

Benkoczká Bianka
Nekem a tábortűnél való sütögetés tetszett. Jó volt a domicai barlangnál is és a lovaglás is. Tetszett az ajándékvásárlás is.

Trenčík Noémi
A természetsuliban a sok túra, az ügyességi pályán a versenyek és a sok-sok játék tetszett legjobban.

Szilágyi Andrea
Az volt a legjobb, amikor a tábortűznél énekeltünk, játszottunk és sütögettünk.

Füleki Léna
Az erdei iskola nagyon jó volt. Egy csomó élményem lett. Ezek közül az íjászat ragadott meg a legjobban. Ez lett az egyik kedvenc sportom.

Csóka Kitti Mia
Nekem minden nagyon tetszett, különösen a Disco. Az nagyon vicces volt, amikor Balázs és Alex berakta 99-szer ugyanazt a zenét. Rengeteg barátot szereztem a másik osztályból is, az osztálytársaimmal pedig közelebb kerültünk egymáshoz. A legjobb élményem az akadálypálya volt a fák között.
Jelenka Éva