Közlekedj okosan!

A 2.A osztály tanulóival projekthetünknek a Közlekedj okosan! címet adtuk. A témát több szemszögből közelítettük meg, más-más tantárgyakba beintegrálva, több tanórán keresztül. Az interaktív tananyagok alkalmazásával, sokkal izgalmasabbá, érdekesebbé és játékosabbá tettük a tanulást. A hét elején környezetismeret órán megismerkedtünk a különböző közlekedési eszközökkel, majd magyar nyelv és irodalom órán a biztonságos gyalogos, kerékpáros és rolleres közlekedés szabályait vettük sorra mondatalkotási és szövegértési feladatokkal egybekötve. A hét folyamán készítettünk egy közlekedéssel kapcsolatos plakátot is. A tanulók különösen élvezték a rajz órán zajló közös munkát, majd az osztályfőnöki órán a témához illő kisfilmeket néztünk meg és beszélgettünk róluk. Nagy hangsúlyt fektettünk nem csak a gyalogos közlekedés, hanem a kerékpáros és a rolleres közlekedés szabályainak elsajátítására. A matematika, szlovák nyelv, testnevelés és zenei nevelés órákon szintén beépült a hét témája a tanórákba. A projekthét rendkívül mozgalmasra sikerült, aminek lezárása az iskola udvarán történt, ahol a tanulók a közlekedési pályán mutathatták be a héten tanultakat. Így a gyerekek a gyakorlatban alkalmazhatták elméleti tudásukat. A projekthét megerősített minket abban, hogy a különféle digitális tananyagok alkalmazása, az adott témán belül szélesebb körű megismerésre ad lehetőséget az adott témát körbejárva. A tanulók sokkal inkább részévé válnak a tanulás folyamatának az interaktív tevékenységek során. Örömmel telt a projekthét. Minden tanuló bővítette ismereteit és mindannyiunk számára felejthetetlen élményeket nyújtott ez a projekthét!
                                                                                                   Mgr.Mészáros Ágnes