Erasmus – Törökország

Amíg az első napokban az anyaggyűjtésé volt a főszerep, addig a hét másik felében az Erasmus + projektémánkon dolgoztunk. Meglátogattuk a helyi 1200 fős iskolát, ahol diákjaink bemutatták iskolánkat kitűnő angol nyelvi tudással, ,, native”
kiejtéssel és igazi előadók profizmusával.
Vendéglátó iskolánk tanárja prezentációt tartott a digital stortytellingről, vagyis a digitális történet mesélésről.
Délután Salihli- i oktatásügyi elnöke fogadott bennünket, aki nagyra értékeli az Erasmus + program partnereit.
Ittlétünket a diplomok átvétele koronázta meg, melyet a helyi iskola igazgatója adott át.
Az igazi nagy feladatok még csak most várnank ránk, amelyben egy e- könyv, e-story és egy weboldal szerkesztése a cél.